Tény, hogy a munkások tisztasági reformok bevezetéséért a történelem folyamán nem nagyon tüntettek, azonban a nyolcórás munkanapért már igen, ahogy ez 1886-ban Chicagóban ez a napon meg is történt. Az azonban, hogy felemelhették hangjukat elsősorban annak az eredménye, hogy egyáltalán életben voltak. Korábban ugyanis - szintén a 19. században a liberális politikát folytató országokban - így az ipari forradalom Angliájában is - a magas halálozási rátát egész egyszerűen az élet természetes rendjének tekintették a politikusok.

 

Csak nehezen hihető el, hogy egy filozófiai irányzat képes volt ebből a fatalizmusból kizökkenteni őket. Mégis ez történt. A századforduló környékén kezdtek a dolgok igazán megváltozni, elsősorban az utilitarista filozófia hatására. Az irányzatot képviselők szerint minden emberi lény természetes képessége a boldogság megszerzése - ez alatt a pénzkeresést és a tanulást értették - és szerintük nem engedhető meg, hogy ezt holmi betegség vagy korai halál meggátolja.

 

Jeremy Bentham fenti elképzelése se lett volna több azonban egy kiadós intellektuális magömlésnél, ha nem gyakorolt volna mély hatást az angol tisztasági reform első felvonásának kulcsemberére, bizonyos Edwin Chadwickre. Akinek a városiasodással járó problémák kezelésére végletesen egyszerű válasza volt: el kell távolítani a koszt. A legtöbb lázért, nyavalyáért ugyanis a rothadó anyagokból keletkező ártalmas levegőt okolta, amit szerinte törvényhozással lehet megelőzni, hiszen csak így lehet környezetük tisztán tartására és a hulladék eltüntetésére kényszeríteni az embereket.

 

Ami a kórokozók gyors egymásutánban történő felfedezésének idején nem kevés demagógiai hajlamról árulkodott. Az elképzelés semmi új elemet nem tartalmazott a középkorban elterjedt gyakorlathoz képest, amikor például a pestisjárványt a temetetlen holtak, az állóvíz és a szegények nem épp higiénikus szokásai miatt megromlott levegővel magyarázták, amit a kor politikusai szerint a fertőzöttek továbbadtak a többieknek. Ráadásul, már akkor is sejtették, hogy ezt az "ártalmas kigőzölgést" ruhák és háziállatok is hordozhatták.

 

A különbség az, hogy amíg a középkorban csak egyes városok vezettek be "tisztasági reformot" a járvány megelőzése érdekében, a 19. században ezek az intézkedések már egy teljes országot érintettek.

 

Jórészt ennek a fejlődésnek az eredménye, hogy a mai május elsején a legnagyobb veszélyt a munkásságra a szalmonella és a gyomorrontás jelenti. Meg a demagógia. A 19. századi chicagói munkások ugyanis 10-16 óra helyett egy nap csak nyolcat akartak dolgozni, a mai magyar munkás se dolgozik ennél többet - legalábbis, nem egy munkahelyen. A többit ugyanis másodállásban teszi.

 

Ami a halálozási ráta ismételt emelkedéséhez vezet, és amit úgy tűnik, még egyszer az élet természetes velejárójaként kezelnek politikusaink. Az azonban igencsak kétséges, hogy egy filozófus elég lenne a változás elindításához.