Az "Egri csillagok" olvasásakor szembesülhet először a magyar a zavarbaejtő filozófiai kérdéssel: ha a váraikat védő keresztények és a támadó törökök is Istenhez imádkoztak, csak másképp hívták őt, elég tudathasadásos élmény lehetett akkoriban Istennek lenni. Pláne, Nyugat-Európában.

Mert valljuk be, a nyugat-európaiak számára nem sok jó érkezett keletről: portyázó hunok, tatárok, törökök, kommunizmus és természetesen, a pestis. A genovaiak ritka nagy arcok voltak. Úgy képzelték, hogy Isten a városukban született, és épp ezért hálaadással ünnepelték, amikor az 1340-es évek második felében kitört a pestisjárvány a fennhatóságuk alá tartozó Kaffát ostromló tatár sereg soraiban.

A világ ezen részére akkortájt a segítség még nem az Egyesült Államok anyahajóiról érkezett, ezért úgy vélték, hogy a Mindenható harcos angyalainak megparancsolta, hogy arany nyílvesszőiket zúdítsák a hitetlen mongolokra.

Eközben a másik oldal se tétlenkedett. Janibég kán, a tatárok vezetője Allahhal meccselte le a mennyei beavatkozást, ezzel együtt pedig a humánerőforrás menedzsment alapjait is sikerült lefektetnie: halott katona jó katona. Sőt, a lehető legjobb.

A tatárok katapultokba rakták a járványban elpusztult társaikat, és behajították őket Kaffa városába azzal a nem titkolt reménnyel, hogy elviselhetetlen bűzük majd mindenkit megöl odabenn. Egy dologban azért tévedtek; nem a bűz ölt meg majdnem mindenkit. Mindazonáltal az se lehetett semmi: "a városban rothadó holttestek szaga terjengett a levegőben, a bomló hullák megmérgezték az ivóvizet, és a bűz annyira átható volt, hogy több ezer ember közül egy menekült meg a tatár hadsereg földi maradványai elől" - tudósít minket a keresztény de' Mussis.

Azonban a krónikás nemrég gyanúba keveredett, mivel egyes történészek szerint ő is fennakadt - a Gárdonyit olvasókhoz hasonlóan - egy részleten: ha a járvány pogányságuk miatt tizedelte a tatárokat, miként harapózhatott el az itáliai védők soraiban?

Állítólag ezt a teológiailag cikis részt de' Mussis úgy hidalta át, hogy felturbózta a sztorit a katapultokról szóló résszel. Aminek üzenete nem biztos, hogy kedvezőbb lett a keresztények Istenére nézve: eszerint ugyanis némi gógyival bármikor legyőzhető.

Talán ennél kevesebb gógyival rendelkező kortárs történészek sajátja, hogy hülyének tartják a középkor emberét: a katapult beleszövése a történetbe csak egy másodperccel odázza el a fenti teológiai probléma ismételt felbukkanását.

Ha viszont kitartunk de' Mussis beszámolójának hitelessége mellett, akkor Janibég továbbra is az, akinek a történészek generációk óta tartják: a biológiai hadviselés apja.