Fura, hogy Hollywoodban még nem gondoltak arra, mennyivel izgalmasabbak lennének a világkörüli hajókázásról szóló szappanoperák, ha a fedélzeti nyugágyakon nem citrusfélék levét szürcsölnék a tehetősebbek, és az utazás végére az utasok több mint fele haleledelként végezné. Mert a 18. század közepéig nagyjából ez volt a hosszabb tengeri kiruccanások túlélési aránya. Aztán persze színre léptek a brit haditengerészet orvosai, már ha éppen nem kedvenc időtöltésüknek, a boncolásnak hódoltak. (III. rész)
Az 1750-es évektől kezdve kezdték el vizsgálni a tengerészek körében leginkább elterjedt betegségeket, így a skorbutot is, ami a 17. században meglehetősen kemény diónak számított. Hogy mennyire így volt, azt Lord Anson föld körüli hajókázásának statisztikáiból derül ki: 1740-1 során az 1955 fős legénységből 1051-en hamarabb fejezték be az utazást, ezáltal járulva hozzá a tengeri élőlények egészséges, fehérjékben gazdag egyedfejlődéséhez.
Az ehhez hasonló hosszú tengeri utakat többek között a kronométer feltalálása tette lehetővé, mivel így a hajók hosszabb időt tölthettek a tengeren anélkül, hogy helymeghatározás céljából ki kellett volna kötniük a szárazföldön. Ez azonban azt is jelentette, hogy a legénység hosszabb ideig nem jutott friss áruhoz, és hiánybetegségek tünetei kezdtek rajtuk megjelenni. A skorbut tipikusan ilyen volt, amiről ma már tudjuk, hogy a C-vitamin hiánya okozza.
James Lind a királyi flotta Salisbury nevű hajóján 1754-ben 12 skorbutos beteget választott ki: közülük volt, aki naponta egy kupica almabort, mások ecetet vagy tengervizet, megint mások fokhagyma, retek és mirha kombinációját kapták, míg a szerencsésebbek narancsokat és citromokat ehettek.
Akkoriban a felsoroltak mindegyikét fertőtlenítő hatásúnak gondolták, azonban csak a citrusfélékkel etetett tengerészek állhattak hat napon belül újra szolgálatba, a többiek továbbra is betegek maradtak, és a sorsuk iránt aggódók számára ilyen történelmi távlatból már nem állapítható meg, hogy megkapták-e a maradék narancsot.
A siker ellenére a citrusfélék csak nehézkesen kerültek fel a hajók étlapjára, Cook kapitány 1770-es évekbeli utazásai során viszont igen, aki a jó higiéniás feltételek mellett rendszeresen gyümölcs- és zöldségféléket is etetett matrózaival.
A következő évtizedekben a kiképzett munkaerő elpocsékolásának megakadályozására a brit Admiralitás újabb és újabb intézkedéseket vezetett be a flotta hajóin. Ezek között volt az egyenruha mellett az is, hogy citrusfélék levét kellett a skorbut megelőzésére a legénység között rendszeresen szétosztani.
Az intézkedések eredményeképp gyorsan visszaesett a halálozás a brit haditengerészet hajóin a 18. század vége felé: a skorbutot gyakorlatilag felszámolták, a higiéniás intézkedések miatt a tífusz és a vérhas esetek száma is jelentősen megcsappant.
Az, hogy Hollywood a béke úszó szigeteként mutogathatja az óceánjárókat, a brit haditengerészet 18. századi orvosainak köszönhető. A csodafegyver azonban csak lassan terjedt el. „All rights reserved!” - követelhették a brit hajók fedélzetéről érkező hullák számában tapasztalt drasztikus visszaesés láttán a „találmány” világméretű elterjedése miatt aggódó különböző ínyenc vízi szörnyek, amiknek azonban még sokáig nem lehetett okuk panaszra: a többi nemzet zászlói alatt utazó hajókról továbbra is bőségesen érkezett az emberhús.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.