Pest

A trópusok mai népszerűsége korántsem újkeletű az európaiak körében, korábban egészen a 17. századig vonzó úticélnak számított. Aztán már nem annyira: leginkább azért, mert kevesen tértek vissza a korabeli turisták közül, és elsősorban nem azért, mert letelepedtek a gyarmatokon. Ezzel egyidejűleg egyre több, a haditengerészetnél szolgáló brit orvos kifejezetten jó ötletnek tartotta volna, ha Fekete Pákó inkább a hadsereg szolgálatában teljesedne ki valahol a trópusokon. Mondjuk, a "feketeseregében", persze, nem a Hunyadi-félében: a feketék egyenjogúsítását a brit hadsereg kezdte meg. (II. rész)

A 17. század végére a malária és a sárgaláz is szépen elterjedt Afrika nyugati partjainál és Amerika trópusi részein. Habár az európaiak szinte pertuban voltak már a maláriával, Afrikában és a Karib-szigeteken egy jóval halálosabb fajtáját ismerhették meg. Ez a találkozás azonban számtalan európai életét követelte, nem véletlen, hogy Afrika nyugati partjait a Fehér Ember Sírja néven kezdték el emlegetni.

Ezek a betegségek ijesztő létszámfogyást idéztek elő a Karib-szigeteki és a Nyugat-Afrikában állomásozó katonák soraiban. Csak betegség miatt a brit és amerikai csapatok 70 százaléka veszett oda Cartagena 1741-es ostrománál, Havannában 1762-ben a brit erők 40 százalékával történt ugyanez. A Dominika szigetére küldött francia csapatok fele még megérkezésük évében, 1792-ben odalett, és mintegy 10 ezer brit katona és tengerész halt meg ugyanitt 1793 és 1796 között, jobbára a sárgaláz következtében.

Bár egyes uralkodók számára az általuk nem szívlelt személyek trópusi szolgálatra - és ezzel együtt nagy valószínűséggel a másvilágra - küldésével elviselhetőbb lett a légkör, általánosságban azonban ilyen méretekben már luxusnak számított az európai katonák szinte tudatos likvidálása a kiképzésre fordított egyre magasabb költségek miatt. A katonákat emiatt elkezdték emberszámba venni.

A riasztó statisztikákra persze orvosként illett valamit mondani. Thomas Trotter, aki fél életét a trópusokon a hadi- illetve rabszolgaszállító hajók fedélzetén töltötte, felismerte, hogy a gyarmatokon töltött hosszú szolgálati idő degenerálttá teszi az európaiakat, mivel testük rosszul alkalmazkodott a meleg klímához - hasonló következtetésre jutottak más, szintén a brit hadsereg szolgálatában álló sebészek is, így például James Johnson és Benjamin Moseley is. Mindenesetre, az 1790-es években uralkodó pesszimista nézet szerint európai ember egész egyszerűen nem képes megtelepedni a trópusokon.

Azonban a megbetegedések nem mindenkit érintettek egyformán. Üdítő kivételnek számítottak például a Karib-szigetekre importált afrikaiak, akik köszönték, jól voltak. Ma már tudjuk: legtöbbjük Afrikában még gyerekkorában átesett egy enyhébb lefolyású sárgalázon, akik tehát akkor elmulasztottak belehalni, azok a későbbiekben már nem tehették meg, mivel életreszóló immunitást szereztek.

Néhány korabeli orvos már odáig elment, hogy elkezdte pedzegetni, mindez a feketék veleszületett tulajdonságai miatt van így, amelyeket a fehér telepesek soha nem szerezhetnek meg. Ennek a meggyőződésnek katonai következményei is voltak: a trópusokra érkező európai katonák magas halálozási aránya miatt egyre inkább felértékelődtek a betegségnek ellenálló feketék.

A fehér katonákból így emberek, a feketékből pedig katonák lettek. Ami komoly előrelépés volt az emberré válás útján. (folyt. köv.)